Tisztelt Tagtársak!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Társaságunk éves konferenciája, a ParoImplant idén, 2020-ban az egészségügyet érintő korlátozó intézkedéseknek megfelelően elmarad.

ParoImplant2020 elmarad

Mint tudják, jelenleg érvényben van az az EMMI rendelkezés, amely a személyes szakmai találkozókat megtiltja az egészségügyben. Társaságunk ez év tavaszán és nyarán több Elnökségi és Vezetőségi megbeszélést, tagi közvéleménykutatást is tartott, és felmerült az is, hogy részben vagy egészében online, webinár formájában lehetne megtartani a rendezvényt. Végül azonban egyetértettünk abban, hogy ilyen jogi, szakmai és egészségügyi körülmények között nem tudjuk az elvárt és megszokott színvonalon megtartani a ParoImplant konferenciát 2020 novemberében.

Figyelembe véve a szakmai rendezvényekre vonatkozó szabályozásokat illetve a járványügyi helyzetet, a rendezvényt vagy jövő év tavasszal, vagy egy év kihagyással 2021 novemberében tartjuk meg.

Tisztelettel:

Prof. Windisch Péter, elnök

Magyar Parodontológiai Társaság Vezetősége