Nyomtatás

A Magyar Parodontológiai Társaság célkitűzése nem csupán színvonalas szakmai képzések rendezése, hanem társadalmi szerepvállalás is. Fontos feladatunknak tartjuk felhívni a lakosság figyelmét a fogágybetegségre: tüneteire és gyógyíthatóságának tényére. Ennek kapcsán nem lehet eléggé hangsúlyozni a fogászati prevenció jelentőségét. Megfelelő otthoni szájápolással és rendszeres szűrővizsgálattal megőrizhető a fogazat épsége és elkerülhető a következményes megbetegedések kialakulása.

Az elkövetkezendő hónapokban a Magyar Parodontológiai Társaság és a Semmelweis Egyetem együttműködése révén ismeretterjesztő és interaktív előadásokra invitálja a fogászat iránt érdeklődőket. Minden alkalommal olyan közérdekű fogászati téma kerül bemutatásra, mely a közvéleményt kifejezetten foglalkoztatja.

Októberi előadásunk a fogágyat érintő megbetegedéseket ismerteti. Kiderül, hogy mi is pontosan maga a fogágy és hogy mi okozza gyulladásos elváltozásait. Megtudhatjuk, milyen tünetek alapján ismerhető fel a probléma és miért baj, ha vérzik az íny. Mennyit jelent a genetika: befolyásolható-e a betegség kialakulása, ha öröklött hajlamunk van rá? Fény derül arra is, hogy a fogíny visszahúzódása minden esetben egyet jelent-e a fog elvesztésének veszélyével.

A második ismertetőnk az implantáció - magyarul: a fogakat pótló műgyökér beültetés - témakörét járja körbe. Gyakori kérdés, hogy mindenki alkalmas-e implantációra. Milyen sikerességi rátája van ezeknek a kezeléseknek? Mennyi időre szól egy implantátum? Az előadáson ismertetjük, hogy milyen vizsgálatok és előkezelések lehetnek szükségesek az ilyen típusú beavatkozásokkal kapcsolatosan és eloszlatunk minden köztudatban keringő tévhitet.

Decemberi előadásunk témája a fogszabályozás és a fogágy kapcsolata. Sokan kételkedve fogadják, pedig felnőtt korban is végezhető fogszabályzó kezelés. Kinek ajánlott és milyen feltételek betartásával javasolt? Megtudhatjuk, hogy miért probléma a torlódott fogazat és hogy mire kell kifejezett figyelmet fordítani a kezelés előtt-alatt-után.

Az előadásokat követően interaktív módon kerül bemutatásra a szakemberek által ajánlott, helyes fogmosási technika. Ennek ismerete minden szájüregi betegség tekintetében a megelőzés alapja. Ezen felül azokat a kedves résztvevőket, akik még többet szeretnének megtudni a helyes szájápolással és annak speciális eszközeivel kapcsolatosan, gyakorlat orientált szájhigiénés tanácsadásra várjuk az előadások végeztével.

Garantáltan nem marad megválaszolatlan kérdés!

Szeretettel várunk minden kedves Érdeklődőt!

 

dr. Michailovits Georgina

a Magyar Parodontológiai Társaság és a Fogódzók rendezvény szervezői nevében

 

Részletes ismertető és jelentkezés:


ÍNYVÉRZÉSTŐL A FOGATLANSÁGIG - 2018.10.25. 18:30

dr. Michailovits Georgina és dr. Martin Anna előadása

60 perc - tippek és tanácsok az ínygyulladás és a mozgó fogak elvesztésének megelőzésére

• vérzik az ínye fogmosáskor?

• fél a fogkőeltávolítástól?

• visszahúzodott az ínye, akkor ki fog esni a foga?

• a genetika az oka?

 

 

 

Az előadást követően az érdeklődők szájhigiénés gyakorlati workshopon vehetnek részt dr. Jurácsik Tímea vezetésével.

 

HELYSZÍN:

Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Oktatási Centrum

Árkövy előadóterem

1088 Budapest, Szentkirályi utca 47.

 

 

 

Az előadás publikus, ingyenes és bárki által látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött.

JELENTKEZÉS

 

Szeretettel várjuk:

a FOGódzók szevezői csapata


ÜLTESSÜNK FOGAKAT - 2018.11.29. 18:30

dr. Chikány Tamás előadása

60 perc - a fogbeültetésről:

 

• Mindenki alkalmas rá?

• Hallottam már olyanról, akinek nem fogadta be a szervezete…

• Nekem azt mondták, nincs elég csontom…

• Fémet a testembe? Nem fog becsipogni a reptéren?

• Életre szóló megoldás?

 

Az előadást követően az érdeklődők szájhigiénés gyakorlati workshopon vehetnek részt dr. Jurácsik Tímea vezetésével.

 

HELYSZÍN:

Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Oktatási Centrum

Árkövy előadóterem

1088 Budapest, Szentkirályi utca 47.

 

 

Az előadás publikus, ingyenes és bárki által látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött.

JELENTKEZÉS

 

Szeretettel várjuk:

a FOGódzók szevezői csapata


FOGSOR, VIGYÁZZ! - 2018.12.13. 18:30

dr. Horváth Attila előadása

60 perc - helyszíni jelentés a fogszabályozás és parodontológia határmezsgyéjéről

• baj-e, ha kesze-kusza a fogsor?

• milyen következményekre számíthatok?

• csak a szüleimet okoljam?

• és ha már korábban meglazultak a fogaim?

• láthatatlan fogszabályozás? foghúzás nélkül?

• mit tehetünk, ha már az íny is visszahúzódott?

 

Az előadást követően az érdeklődők szájhigiénés gyakorlati workshopon vehetnek részt dr. Jurácsik Tímea vezetésével.

 

HELYSZÍN:

Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Oktatási Centrum

Árkövy előadóterem

1088 Budapest, Szentkirályi utca 47.

 

 

Az előadás publikus, ingyenes és bárki által látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött.

JELENTKEZÉS

 

Szeretettel várjuk:

a FOGódzók szevezői csapata